Kilencvenesek blogja keresi stábját

Mennek vagy maradnak, esznek vagy isznak, szavaznak vagy leszarják?

Kit érdekelnek a mai fiatalok?

2014 januárjában robban a Hello90, hogy végre azok mondják a magukét, akikről mindig mindenkinek megvan a véleménye.

FB_fejlec_jelentkezz_hello90.jpg

A Hello90 fiatal stábjába bárki jelentkezhet, aki ’90 és ’96 között született, „lubickol az internet szemetében, néha Angela Merkellel álmodik, és időnként felmerül benne, hogy nem minden mindegy.” A kiválasztottakat profi újságírók/videósok készítik fel az 5 hónapos feladatra.

A Hello90 popblog a huszonévesek világa lesz, olyan felület, amit a kilencvenesek készítenek a hasonló korú célcsoportnak. Arról, ami őket érdekli.

A Hello90 célja, hogy felrobbantsa a kispolgári internetet, és megmutassa, milyen a magyar kilencvenesek (köz)élete. Öt hónapon keresztül írhatsz/videót vagy fotót készíthetsz azokról a hétköznapi és nem mindennapi dolgokról, amelyek igazán beindítanak, feldühítenek vagy lesújtanak.” – írja a felhívás.

A leendő fotósok, videósok, bloggerek november 22-ig jelentkezhetnek, ehhez el kell készíteniük egy egyedi, akármilyen formátumú önéletrajzukat és fel kell dolgozniuk a saját műfajukban egy témát ezekkel a hashtagekkel: #hazaszeretet, #demokráciatedrága, #nemhiszemel.

Még több infó: https://www.facebook.com/hello90.hu

Pályázati felhívás: https://www.facebook.com/notes/hello90/nem-minden-mindegy-jelentkezz-a-hello90-st%C3%A1bj%C3%A1ba/676471402365600

Köszönjük a Palyazatok.org-nak, hogy segít a terjesztésben.


2013.10.22. 14:25 XKK


komment

Akik már csatlakoztak a Virtuális megemlékezés kampányhoz

A Bőrük volt a bűnük című kampányban a romagyilkosságok áldozataira emlékezünk augusztus 2-án, a romaholokauszt emléknapján, egyben a kislétai, utolsó romagyilkosság negyedik évfordulóján. Az itt felsorolt cégek és szervezetek mind az ügy mellé álltak, megosztva a megemlékező kisfilmjeinket.

  ns-logo-zold.png    bb_logo_1374067110.jpg


06001618-photo-ibm-logo.jpg

telenor_1374067350.jpg


 

images.jpgátlátszó2.jpg

 

6TerrorHaza-logo.jpg 

mandiner_1374067147.jpg100tagú.jpg

katonajozsefszinhaz_logo_transparent.png

BITEP_Logo.jpg

szineslogo3279000.jpg

390423_332851063393675_898135039_n.jpg   

radiomi_logo_rgb.png        logoszmo.jpg

 logobk.jpg    Névtelen.png

kapitalizmus blog.jpg

magyarasszonyok.jpg

a38_logo.jpgmuveszetek_volgye_1374066793.jpgfogashaz_logo.jpgromarendőrök.png  KATLOGO.png

562442_639201772772743_1986993281_n.jpg  Névtelent.jpgcpress_240x120_sima.jpg

header_home.jpg   

keserédes logó.png balint_haz_1374066659.jpgoc_logo.jpg

bp.png226081_361917540550034_218355083_n.jpg

kpetrys_logo_Gray.jpg    brand.jpg   duma_logo_1.png

port_hu_rgb.jpg

helsinki2.jpgneki_logo_xx.jpg

 libri.jpg REF logo_new.jpg DBcimer.jpg  BL3_WM_4c.jpg          duma_logo.png 

  logo_A_atrium másolat.jpg  logo.png   947305_258021444340942_1955624700_n.jpglatszoterlogo.pngcsagyi_logo.png

deu_n-ost_logo.png image001.jpg    EGAM_05_OK.jpg

cp_logo.jpg   delutan_fejlec.jpg 

 Opre-roma-little.jpg.gif  menhely-logo-nagy.jpg

22252_246327614721_810037_n.jpg   fundamenta.jpg

ref.png

LOGO_4.preview.jpgeötvös jozyef.png

2013.07.29. 10:00 XKK


komment

Címkék: kampány roma

Ismert színészek a romagyilkosságok áldozatai mellett

Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Kulka János és Nagy Zsolt a főszereplői azoknak a kisfilmeknek, melyek a romagyilkosságok áldozataira emlékeztetnek. Magyarországon a második világháború óta nem látott faji indítékú támadássorozat zajlott romák ellen 2008-2009-ben. Hatan meghaltak, többen súlyosan megsebesültek. A feltételezett támadókat elfogták, ügyükben 2013 nyarán születhet ítélet.

A spotoknak aktualitást ad, hogy 2013. július 24-én szólalhatnak fel a vádlottak az utolsó szó jogán, és augusztus 16-ig születhet meg az elsőfokú ítélet. A filmeket a társadalmi ügyekkel foglalkozó X Kommunikációs Központ készítette.

2013.07.24. 07:48 XKK


komment

Címkék: kampány video roma

Virtual Commemoration Of The Victims Of The Roma Serial-Killings In Hungary - Join Us!

Six people were killed and many others injured in racially-motivated serial killings against Roma people in Hungary between January 2008 and August 2009 in which Molotov cocktails and firearms were used. Among the victims was a 4-year-old boy too.

 In August 2009, the Hungarian police arrested four suspects. On 24th July 2013, the trial comes to the closing speeches, and finally after five years, the verdict will be delivered in August.

In addition, August 2nd marks the Roma Holocaust Remembrance Day, which also serves as an opportunity to honour the victims. In 1944 several thousand Roma were killed in Auschwitz-Birkenau. 65 years later, at exactly the same hour of the day, Mária Balogh was shot dead in her own house and her daughter sustained life threatening injuries.

To highlight the importance of standing up to racially-motivated hate crimes, Communication Center X (XKK) has shot four 2-3 minute videofilms with the contributions from the most famous Hungarian actors and actresses.We
invite you to join us in the commemoration on the 2nd of August and ask you to put our English-subtitled video onto your pages and social media sites.

We are Communication Center X, a socially committed communication agency that works in Hungary. We aim to generate positive changes in social, ethnic, gender and democratic issues. 

If you would like to join our campaign please let us know your
organisation’s name at the following mail-address: info@xkk.hu

2013.07.23. 17:42 XKK


komment

Címkék: roma english

X Kommunikációs Központ

Az XKK a civil ügyek kommunikációs ügynöksége, azért jött létre, hogy társadalmi ügyekben változást generáljon a kommunikáció eszközeivel.

Címkék

Kövesd a blogunkat!

süti beállítások módosítása